Öt év után további intézkedési kötelezettség nélkül zárult az az eljárás, amelyet az Európai Bizottság a gyógyszertárak tulajdonlása kapcsán indított - olvasható a Magyar Időkben.
A kormány 2010-ben döntött úgy, hogy hogy 2017 elejére fokozatosan gyógyszerészi tulajdonba kell adni a patikákat. Több gyógyszerlánc jogi fórumokon támadta meg a döntést, de nem jártak sikerrel.
Az Európai Bizottság lényegében saját akaratával került szembe - mondta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
A bizottság a kétezres évek elején a gyógyszertár-alapításra és -tulajdonlásra vonatkozó piacnyitási ajánlásokat fogalmazott meg, és ha egy tagállam nem teljesítette azokat, kötelezettségszegési eljárást indított ellene. Így indult vizsgálat mások mellett Ausztria, Franciaország és Németország ellen, Olaszország ellen 2007-ben pedig még eljárást is kezdeményezett a bizottság az Európai Bíróságnál. A luxemburgi testület azonban 2009-ben hozott ítéletében megerősítette: az egészségügy és ezen belül a gyógyszertári szolgáltatások körében a szabályozás tagállami jogkör - tette hozzá.
Többek között emiatt a kormánydöntés miatt zárt be a Budapest egyik legnépszerűbb patikája a Déli Pályaudvar mellett.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak