A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelen módon, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta MyProtein márkájú étrend-kiegészítőit (elsősorban fehérjéket) és ruházati termékeit.
A cég ugyanis az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta az e-DM leveleiben és a magyar honlapján akciósként feltüntetett termékek eredeti, azaz magasabb összegű árait.
Emellett jogsértőnek bizonyultak azok a vásárlásra sürgető üzenetek is ("Kiárusítás"; "Utolsó lehetőség"; "Gyorsan fogynak a készletek"), amelyek azt a látszatot keltették a fogyasztókban, hogy a "kedvezményes" árak csak korlátozott ideig érvényesek.
A versenyhatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, valamint az eltiltás betartásának igazolására kötelezte a céget - olvasható a hivatal közleményében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el