Kétszeresére, azaz 100 000 literre növeli kapacitását novemberben a dobozokban szállított áruknál használt GreenFill biológiailag lebomló térkitöltő habot gyártó AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. – írja az MTI.
A környezetbarát termékek iránt jelentősen nő a kereslet. A Bács-Kiskun megyében gyártott GreenFillt – a dobozokban lévő légüres tér kitöltésére szolgáló anyagot – kukoricakeményítőből, a nyersanyag extrudálásával állítják elő, szintetikus összetevőt egyáltalán nem tartalmaz, káros környezeti hatása nincs. A kőolajszármazék polisztirol térkitöltő anyagok viszont súlyosan károsítják a természetet.
A kukoricakeményítőből készülő térkitöltő hab feloldható vízben, komposztálható, tehát a használatával hulladék nem keletkezik, és mivel nagyon könnyű, nem befolyásolja jelentősen a csomag súlyát – mondta Magyar Kálmán, a cég ügyvezetője.
Az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. 30 éve van jelen a piacon, és 2017 óta gyárt megújuló technológiával térkitöltő anyagot. Ma már Erdélyben és a Vajdaságban is van gyártóegységük.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2021-ben 23 dolgozót foglalkoztattak. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 703 millió forint volt, 2021-ben 1 milliárd 73 millió forintra nőtt, adózott eredménye 2020-ban 5 millió 270 ezer forint, 2021-ben 14 millió 750 ezer forint volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás