A lakóépületek illetve társasházi lakások fűtési rendszereinek energetikai korszerűsítését támogató alprogramot március elején jelentette be a tárca, mely 3,5 milliárdos keretösszegű vissza nem térítendő támogatást biztosít az idei költségvetésből - írta a portál.
A napokban megjelent közlemény szerint a 3,5 milliárdos keretösszeget 1,5 milliárd forint összegű többletforrással egészíti ki, így 5 milliárd forint áll majd a pályázók rendelkezésére. További módosítás, hogy a korszerűtlen fűtési berendezések cseréjéhez magasabb, várhatóan 60 százaléos támogatási intenzitást biztosít a fejlesztési tárca.
Kapcsolódó
A kiírás alapján június 6-án 8 órától a gázkazánok beépítésére lehet elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül támogatási kérelmeket benyújtani, míg a gázkonvektorok cseréjéhez várhatóan 2017 májusától lesz lehetőség vissza nem térítendő támogatást igényelni ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyeknek - a rendelkezésre álló források kimerüléséig.
További részletek itt olvashatók.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott