A testület 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett döntött szerződés megkötéséről.
A Fővárosi Közgyűlés 2017. augusztus 30-án döntött arról, hogy a Budapest területén lévő és a fővárosi önkormányzat, a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft., valamint a BKK Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. tulajdonát képező közvilágítási oszlopokat "tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszköz" elhelyezése céljából a tulajdonosokkal közösen nyilvános pályázat útján közösen fogja hasznosítani. A testület decemberi ülésén hagyta jóvá a pályázati kiírást.
A pályázat érvényes és eredményes volt, és a bíráló bizottság a benyújtott két pályázat közül első helyen az ESMA Reklám Zrt. pályázatát, a második helyen a TQ Reklám Stúdió Kft. pályázatát javasolta rangsorolni.
A Fővárosi Közgyűlés csak a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló oszlopokra vonatkozóan tudott döntést hozni, a BDK tulajdonában lévő oszlopok esetén a társaság ügyvezetése, míg a BKK tulajdonában lévő oszlopok esetén a társaság igazgatósága hoz döntést.
Az elfogadott előterjesztés szerint az ESMA évente nettó 60 millió forintot, oszloponként napidíjként pedig nettó 250 forintot fizet majd. A szerződés öt évre szól.
Az egykor spanyol-magyar kézben lévő, jelentős piacvesztést elszenvedő ESMA részvényeinek 100 százalékát 2015 áprilisában vásárolta meg a miniszterelnökkel jó kapcsolatot ápoló Garancsi István. Korábban a Zoom.hu írt arról, hogy a cég ingyen és engedély nélkül használta a felületeket
A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak