Meglepődtek a kórházigazgatók a Balog Zoltán miniszter által aláírt munkaszerződésen, amely szerint "csak" három hónapos próbaidővel folytathatják vezetői munkájukat - olvasható a lapban.
E dokumentum szerint az is meglehetősen ködös, hogy pontosan mennyi ideig tölthetik majd be posztjukat. A munkaszerződésben ugyanis az van, hogy "a megbízás a főigazgatói pályázatok kiírásának eredményes lezárásáig vagy legfeljebb 5 évre" szól. Csakhogy azt senkivel nem közölték, hogy kinek a posztját kívánják megpályáztatni, s kiét nem. A papír aláírásával lényegében tudomásul veszik, hogy a kórházfenntartó bármikor kiírhat posztjára pályázatot.
A Népszavának nyilatkozó egyik érintett szerint a főigazgatói pályázatok lebegtetésének kérdése aligha tekinthető másnak, mint a kórházvezetők zsarolásának.
Aki jól viselkedik, az maradhat, a többinek mennie kell, aki pedig nem értene a szép szóból, annak három hónapos próbaidőt is szabtak a meghunyászkodásra.
Többen azt is állították, hogy az új szerződés eltiltja az igazgatókat szakmájuk gyakorlásától, azaz újabb orvosokról kell lemondania a rendszernek.
Kép: MTI/MTVA/Bizományosi: Faluldi Imre
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál