Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázaton nyert a legnagyobb budapesti taxivállalat.
2019-ben mintegy 700 ezer, az elmúlt 10 év során pedig összesen csaknem hatmillió alkalommal vettek fel utast és tettek meg 120 millió kilométert a főtaxis autók a főváros és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
Kapcsolódó
A Főtaxi számos fejlesztést tervez a repülőtéren. Az elektromos töltőfejek számát megnégyszerezik, így a tervek szerint egyszerre akár 18 elektromos autó töltésére lesz lehetőség.
"Bár a járványhelyzet miatt a turizmus és különösen a repülőtéri fuvarszám az elmúlt időszakban minimálisra csökkent, bizakodunk, hogy a jövő év második felére az utasforgalom is visszatérhet a megszokott kerékvágásba. Hosszú távon gondolkodunk, ezért különösen fontos, hogy az új megállapodás a vírushelyzet gazdasági hatásaitól sújtott taxis partnereink számára" - mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.
A Főtaxi-csoporthoz tartozó Főtaxi, Budapest Taxi és MB Elit Taxi összesen mintegy 1500 taxis vállalkozó közreműködésével végzi személyszállítási szolgáltatását, elsősorban Budapesten és a fővárosi agglomerációban.
A vállalat 2019-ben éves összevetésben közel 11 százalékkal, 2,7 milliárd forintra növelte nettó árbevételét.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt