Az újonnan állami tulajdonba került társaság vezérigazgatója Biczók András, a Főgáz Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese lett. Horváth Péter, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Főgáz Zrt. elnöke a közleményben jelezte: a tulajdonosváltás a GDF Suez napi üzletmenetét nem befolyásolja, így a fogyasztók a szolgáltatás minőségében semmiféle változást nem érzékelnek majd. Az ügyfeleknek semmilyen teendőjük nincsen az átvételi folyamatban, hiszen cégvásárlás útján kerülnek a nemzeti közműszolgáltatási rendszerbe, a szolgáltatójuk viszont továbbra is a GSEM marad.
A Főgáz emlékeztet arra, hogy a GSEM megvételéről szóló szerződést szeptember 4-én írták alá GDF International S.A.-val. A tranzakciót a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette, a folyamat a hatósági jóváhagyást követően sikeresen lezárult.
Németh Lászlóné, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár a közlemény szerint kiemelte, hogy a társaság megvásárlásával a nemzeti közműszolgáltatás kiépítését célzó munka tovább gyorsul. Felidézte: "alig egy éve annak, hogy eldöntöttük, az állam belép a közműszolgáltatói szektorba. Ma arról beszélhetünk, hogy az év végéig a lakosság felét, jövőre pedig Magyarország összes, mintegy 3,4 millió lakossági fogyasztóját az állam fogja ellátni földgázzal".
A Főgáz megvette a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. részvényeinek 99,93 százalékát, azaz minden ingatlanát, know-how-ját, ideértve az engedélyezési tevékenység ellátásához szükséges kiszolgáló képességeket, a teljes körű HR-, infrastrukturális-, pénzügyi-, számlázási- és informatikai rendszerét is.
Az eszközalapú vagyonértékelést független, nemzetközileg elismert szakértők végezték. A Főgáz az ellátásbiztonságot és a költséghatékony működést szem előtt tartva döntött a hat megye földgáz egyetemes szolgáltatását biztosító társaság felvásárlása mellett. Az akvizícióval a Főgáz olyan szakmai tudáshoz és technológiai infrastruktúrához jutott, amely jelentősen megkönnyíti a további, mintegy 1,8 millió egyetemes szolgáltatásban vételező fogyasztó átvételét - olvasható a közleményben.
Hozzáfűzik: a társaságokban rejlő szinergiák lehetővé teszik a nemzeti közműszolgáltatási rendszer működési hatékonyságának további növelését, a fajlagos költségcsökkenést és a fogyasztók még eredményesebb kiszolgálását. A vásárlással tovább erősödik a kiszámítható szolgáltatói háttér, illetve tovább optimalizálható a nemzeti közműszolgáltatás informatikai háttere, amely a további fogyasztók tömeges átvételét segíti.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön