A végleszámolások több, mint 50 százalékos növekedése okán több, mint 30 százalékkal növekedett a fizetésképtelenségi eljárások száma. A növekedés döntő része a NAV által törölt cégeknek köszönhető. Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezetője szerint a felszámolások is 14 százalékkal emelkedtek, mindez pedig azt jelzi, hogy az év végére minden januárban indult 12. cég már nem fog működni. A 8 százalékos mérték azt jelzi, hogy az EU-ban nálunk a legmagasabb a fizetésképtelenség aránya.
A vállalkozások száma ugyanakkor nem csökken, mert a fizetésképtelenségi eljárások miatt megszűnt cégek helyett a tulajdonosok rendre új vállalkozásokat alapítanak - mert alapíthatnak. Magyarországon nincs érdemi hitelezésvédelem - vélekednek a Coface vezetői a fentiek kapcsán. Egyetlen egy dologban lehet reménykedni: hogy azok a szállítók, akik egyszer megégtek, jóval óvatosabbak lesznek. Csak ez vezethet el a piac tisztulásához.
A megugró fizetésképtelenség főleg annak fényében kockázatos, mivel a bankok visszaszorulásával ma már 1000 forintnyi vevőhitelezésből 800-at már a szállítók hiteleznek azzal, hogy növekvő fizetési határidők mellett szállítanak árut/szolgáltatást az ügyfeleknek.
Az ágazati bontásban az építőipar és a hozzá kapcsolódó faipar, valamint a turizmus volt az, ahol a legkomolyabb mértékben romlott a csődhányad. Területi szinten a Nógrád megyei csődhányad az egy évvel ezelőtti 7,52 százalékról 10,73 százalékra emelkedett, de rendkívüli mértékben nőtt Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is erőteljes volt a növekedés. A fővárosban indult ugyan a legtöbb eljárás, ám a csődhányad 6,51 százalékról 5,45 százalékra csökkent.
Kárpáti szerint a makrogazdasági környezet, a megnehezedő gazdálkodási körülmények, a hektikus forintárfolyam nem igazán segíthet a cégeknek. Az exportvezérelt gazdaság főleg a német visszaesés okán nem fog jól teljesíteni, ami a fizetésképtelenségi eljárások további növekedését vetíti elő.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót