Elmondása szerint komoly nyomás nehezedik a szakszervezetekre és a munkáltatókra is az infláció drasztikus emelkedése miatt. A jelenlegi bérmegállapodások többsége biztosítja a feleknek, hogy év közben felülvizsgálják a korábban aláírt emeléseket és a végrehajtott bérfejlesztéseken túl további kompenzációkat adjanak.
Ez az év közepén vagy adott esetben az év végén is jelenthet alapbéremelést, egy vagy több részletben kifizetett kompenzációs összeget, vagy béren kívüli juttatásokat is – mondta Mészáros Melinda a rádiónak.
Azt látják, ahol egy számjegyű, 10 százalék alatti bérfejlesztés volt nemrég, ott mindenképpen szükséges korrekció, de ez érvényes lehet ott is, ahol 10 százalék fölötti emelések voltak.
A munkavállalók nem az átlagos inflációs mértéket érzik, mert az alapvető élelmiszerek és az alapvető szolgáltatások ára jelentősen, akár 100-150 százalékkal is emelkedett – foglalta össze a szakszervezet elnöke.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak