Tát Margit, Méhkerék fideszes polgármestert költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Gyulai Járási Ügyészség, derül ki csütörtöki a Magyar Narancs cikkéből, melyet az Index szemlézett. Az ügy előzménye, hogy még 2015-ben hirdettek meg egy bűnmegelőzési programot, amelyre 31 millió forintnyi állami támogatást is kaptak, de az egész kimerült egy kétnapos tréningben az átfogó képzés helyett.
A polgármester akkor azt állította az RTL Híradónak, hogy végül nem az iskolában folytatták a programot, hanem külsős szakemberekkel dolgoztak, de ezzel szemben az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta, hogy az iskolában zajlott a program, és hibátlanul véget ért. Csak erről éppen az iskola vezetése nem tudott semmit.
Az ügyészségi vádirat szerint - az idei választáson is a Fidesz színeiben induló polgármester - a támogatási szerződés aláírásakor fennálló valós szándéka az volt, hogy a legfeljebb 31 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást az engedélyezett felhasználási cél megvalósítása nélkül jogtalanul megszerezze, és azt más, az eljárás során ismertté nem vált célra fordítsa.
A 31 millió vissza nem térítendő pénzből a helyi alapfokú iskolában bűnmegelőzési programot valósítanak meg, a pénz nagyobb részét az EU, kisebbik részét a magyar állam állta. Tát végül úgy trükközte el a pénzt, hogy különböző nonprofit szervezetekkel, gazdasági társaságokkal kötött színlelt megállapodásokat, közben a közreműködő szervhez kifizetési kérelmeket nyújtott be, mintha eszközbeszerzések történtek volna a projekthez. Végül sikerült 2013 és 2015 között öt részletben lehívni a 31 millió forintot. Maga a polgármester egyébként magának is számlázott: magánszemélyként megbízta önmagát a viselkedéskultúrával foglalkozó szakkör megtartásával 168 ezer forintért.
Az ügynek a polgármesteren kívül még 7 vádlottja van.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk