Ez rossz hír a szolnoki cég fő hitelezőjének, a napelemgyártó beruházáshoz kölcsönt nyújtó Eximbank Zrt.-nek. A gépsoron ugyan 936 millió forint jelzáloggal rendelkezik az állami bank, de még ha sikerülne is a 320 milliós irányáron eladni, akkor is több mint 600 milliót veszítene a napelembizniszen - írta a lap.
Az állami hitel mellett több mint félmilliárd forint támogatás is bennég a szolnoki ipari parkban 2011-ben indult napelemgyártó bedőlésével. Az Agulhas-Solar összes kötelezettségállománya tavaly év végén már megközelítette az 1,7 milliárd forintot.
A céget indulásakor a legnagyobb magyar tulajdonú napelemgyártóként tartották számon, és azzal kalkuláltak, hogy az üzem 2015-ben már nyereséget hoz. A 2012-es csúcsévben 3 milliárd forint bevételt ért el a cég, és 12 millió forint veszteséget termelt, a rá következő két évben már csak 1,5 milliárd, illetve egymilliárd forint forgalmat produkált. Eközben a veszteségei nőttek: két év alatt 1,1 milliárd forint mínuszt mutatott ki a könyveiben - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat