Az immár hatodik alkalommal megrendezett, a GyártásTrend Magazin és kiadója, a PPH Media Kft. által kiírt Év Gyára versenyen a 2020-ban pályázott gyártóegységek mérettették meg magukat.
Idén is kilenc különböző kategóriában hirdettek győzteseket az összetett nyertesek mellett. A versenyben részt vevő vállalatok hét különböző iparágban tevékenykednek, a díjazottak között hat kkv és négy nagyvállalat található.
A zsűri döntése értelmében a három összetett díj mellett tizenhat kategóriadíjat, illetve egy különdíjat ítélt oda a bírálóbizottság.
Az Év Gyára versenyen a 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevételű vállalatok között a Hirschler Glas Kft., a 3 és 15 milliárd forint közötti éves nettó árbevételű cégek között a Viterra Növényolajgyártó Kft., míg a 15 milliárd forint feletti éves nettó árbevételű nagyvállalati mezőnyben a Continental Automotive Hungary Kft. szerezte meg az első helyet.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat