A MÁV-csoport már a tavalyi tervezés során kalkulált az áram- és üzemanyagköltségei növekedésével, a tényadatok azonban a prognózisnál drasztikusabb emelkedést mutatnak. A VG.hu úgy tudja, hogy a személyszállító leányvállalat, a MÁV-Start Zrt. első féléves tényleges energiaköltsége közel a négyszerese volt az egy évvel korábbinak.
A vasúttársaság gondjait tetézik a járványhelyzet mérséklődő, de mindmáig érezhető hatásai a bevételekben és a védekezési ráfordításokban, vagy az elhúzódó háború miatt gyarapodó kamatterhek is.
A lap információja szerint akár már az ősz elején finanszírozhatatlanná válhat a vasúttársaság működése. A cégcsoport a szakminisztérium közbenjárását kéri az idén és jövőre összesen akár 200 milliárd forintnyi többletforrás előteremtéséhez.
További bizonytalanságot hoz a rendszerbe a mozdonyvezetők sztrájkkezdeményezése, a szakszervezet a tavalyi infláció hatásait ellentételező béremelést próbál kikényszeríteni.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak