A Magyar Közlönyben megjelent határozat "a köznevelési és más állami épületek alternatív fűtési módokra való áttérésének biztosításához szükséges intézkedésekről" címet viseli. A 400 darab konténerkazánt a technológiai és ipari miniszternek kell beszereznie és üzembe helyeznie a magyarországi közintézményeknél. Az 1 milliárd forintot pedig a pénzügyminiszternek kell biztosítania, a felmerülés ütemében.
A kormány utasította a belügyminisztert, valamint a technológiai és ipari minisztert, hogy hozzanak létre azonnal egy szakértői munkacsoportot, amelynek feladata, hogy a konkrét intézmények szintjén meghatározza a beszerzett konténerkazánok telepítési helyszíneit és a telepítés sorrendjét.
A Napi.hu öt nappal ezelőtt - Palkovics László technológiai és ipari miniszter atv.hu-nak adott interjúja alapján - írt arról, hogy 400 konténeres kazánt szereznek be októbertől a fűtési szezon végéig, ezzel csökkentve a közintézmények földgáz felhasználását. Ezek a konténer kazánok pelletet és biomasszát égetnek és hamar telepíthetők. “A kazánok odahelyezhetők az épületek mellé, és így meleg vízzel lehet az épületet fűteni” - derült ki a Palkovics László technológiai és ipari miniszter szavaiból.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon