Emellett a MEKH kötelezte a szolgáltatót, hogy térítse vissza a már befizetett összegeket, illetőleg a még fennálló, de nem megfizetett követeléseket törölje, mivel a hatóság által júniusban indított vizsgálat feltárta, hogy a társaság 31 ezer ügyféltől jogtalanul követelt mintegy 2 milliárd forintot behajtási költségátalány címén - olvasható a hivatal közleményében.
Időközben közleményt adott ki a Tigáz Zrt. is.
Kapcsolódó
Eszerint a társaság keresetet nyújt be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz a MEKH határozata kapcsán. A szolgáltató úgy véli, hogy a törvényi előírások szerint járt el. A Tigáz kérvényezi a bíróságtól, hogy a bírósági határozat meghozataláig függessze fel a MEKH határozatban foglalt összes kötelezettségének teljesítését.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy