Az 500 millió eurós beruházással épült Flex motorgyárban az év elején kezdődött el a rendes üzem, majd február 12-én Joachim Koschnicke, az Opel alelnöke Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen (képünkön) további, 130 millió eurós kapacitásbővítést jelentett be. A vállalat vezetése azért döntött a bővítés mellett, mert a jövőre induló kiskategóriás, azaz 1,4 literesnél nem nagyobb motorok esetében különösen nagy keresletre számít.
A bővítési munkálatok során az eredetivel szerkezetileg teljesen megegyező, új csarnokkal a Flex gyár területe 1600 négyzetméterrel növekszik. Április első felében a munkálatok előkészítő fázisa zajlik, majd az acélszerkezet szerelése és a falburkolás következik. Az ütemtervek szerint a csarnok június végére lesz szerkezetkész, és szeptember végére fogadhatja a berendezéseket. A bővítési projekt keretében 149 új berendezés és gép érkezik a Flex gyárba. A tervek szerint a munkálatok 2014 elején fejeződnek be, és a jövő év áprilisában indulhat a próbagyártás az új sorokon.
Az Opel új motorgenerációjának több típusa készül a tavaly szeptemberben átadott Flex gyárban, a rugalmas technológiának köszönhetően ugyanazokon a gyártósorokon. Az idén februárban elindult a középkategóriás 1,6 literes benzines motor sorozatgyártása, ezt hamarosan követi az 1,6 literes dízelmotoré, jövőre pedig kezdődik a kiskategóriás, 1,4 literesnél nem nagyobb benzinmotoroké.
A legújabb bővítéssel együtt az Opel szentgotthárdi összberuházása eléri az 1,4 milliárd eurót. Az új Flex motorgyár teljes kapacitása megközelítőleg évi 600 ezer darab lesz, és a teljes felfutás végére a munkatársak létszáma megközelíti az 1500-at.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak