Január 23-án nyilvános ülést tart a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla büntetőtanácsa az úgynevezett vörösiszapperben, amelyben első fokon a Mal Zrt. vezetői és további vádlottak ügyében egyaránt felmentő ítéletet hozott a Veszprémi Törvényszék tavaly januárban - írta a Magyar Hírlap.
Az elsőfokú ítélet szerint a tíz ember halálát okozó és hatalmas természetkárosodással járó 2010-es iszapkatasztrófát az "altalaj megcsúszása" és tervezési hibák okozták, amelyért a vádlottak nem tehetők felelőssé.
Az eljárást árnyalja, hogy az elsőfokú bíróság három - a vádat alátámasztó - szakértő kizárásáról döntött, ám az ügyészség fellebbezése alapján a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék kizáró végzését mindhárom szakértő esetében. Sőt, az ügyészség indítványának helyt adva egy negyediket, a Pálos László földmérnök, igazságügyi szakértő által készített szakvéleményt is befogadta a bíróság, holott az már az elsőfokú ítélet kihirdetése után készült. A földmérnök szerint nem az altalaj megcsúszása, hanem a tározó túltöltése váltotta ki a katasztrófát.
Ebből az is következhetne, hogy a másodfokú bíróság tárgyalásról határoz, amelynek keretében meghallgathatná az érintett, a korábban kizárt, illetve az új szakértőket. Ám Mészáros Tamás, a Győri Fellebbviteli Főügyészség vezetője a lap kérdésére azt felelte: a vádhatóság ilyen indítványt nem tett. Az elsőfokú ítélet megalapozatlansága és eljárási szabálysértések miatt a fellebbviteli főügyészség hatályon kívül helyezést és új eljárást kért. Álláspontja szerint ugyanis az elsőfokú eljárás hibái nem orvosolhatók ebben az eljárásban. A táblabíróságnak tehát abban a kérdésben kell döntenie, hogy hatályon kívül helyezi-e az elsőfokú ítéletet, vagy sem - részletezte a lapnak a fellebbviteli főügyész.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja