Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) és a Siemens Zrt., így 2015 szeptemberétől a világ egyik vezető technológiai cégénél tölthetik szakmai gyakorlatukat a BGF duális képzésben részt vevő hallgatói - közölte a főiskola. A BGF 2015-től öt alapképzési szakon (gazdaságinformatikus, kereskedelem és marketing, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, valamint turizmus-vendéglátás) indít duális képzéseket, mintegy 20-30 vállalkozással együttműködve.
A német tulajdonú Siemens Zrt. a BGF öt elsőéves nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakos hallgatójának biztosít a 2015/16-os tanévtől gyakorlati képzési helyet. Ez idő alatt a hallgatók évente 22 hetet töltenek a vállalatnál, valamint a 7. féléves kötelező szakmai gyakorlatukat is a Siemensnél végzik majd, így összesen több mint másfél év szakmai tapasztalatot szerezhetnek tanulmányaik során. Képzésük teljes idejére munkadíjat kapnak a vállalattól, és egyes tantárgyak követelményeinek is a cégnél tanultak, tapasztaltak alapján kell eleget tenniük.
A BGF nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakára jelentkező és a duális képzés iránt érdeklődő hallgatók közül a Siemens várhatóan 2015 júniusában választja ki azokat, akikkel hallgatói munkaszerződést köt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető