A speciális megtakarítási forma népszerűsége összefügg azzal, hogy a hagyományos, lekötött bankbetétek az utóbbi években egyre kevesebb kamatot fizetnek. Az teszi vonzóvá a Nyereménybetétet, hogy az arra járó 0,7 százalékos névleges kamatot a bank nem az ügyfélnek fizeti ki, hanem abból nyereményalapot képez, amelyek egyharmadát tárgy-, kétharmadát pedig gépjárműnyeremény formájában sorsolja ki, minden hónap elején.
A sorsoláson azok a betétek vesznek részt, amelyek legalább a sorsolást megelőző teljes hónapban (annak első napjától az utolsó napjáig) forgalomban voltak. Szerencsés esetben akár már 10 ezer forint elhelyezett betét egy havi kamatáért cserébe több milliót érő kocsihoz lehet jutni - írta az FHB Bank.
Márpedig jelenleg az ügyfelek 60 százaléka kis, 10-20 ezer forintos összegeket tesz a Nyereménybetétbe. A 2011 augusztusában indult nyereménybetétek értékesítése 2014-től ugrott meg. Míg e termékből 2013 végéig 700 millió forintnyi fogyott, addig a kamatok zuhanásával párhuzamosan 2014-ben már 2,6 milliárdra, 2015-ben 6,3 milliárdra, tavaly év végére pedig 11,5 milliárdra nőtt a nyereménybetétben elhelyezett összes megtakarítás.
Szeretnénk, ha két év alatt újra megduplázódna a bank nyereménybetéteinek jelenlegi állománya. Ehhez havonta ötszáz millió forint értékű új nyereménybetét értékesítése szükséges, ami az elmúlt hónapok statisztikái alapján reális - mondta Tokodi Gábor, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese.
A nyereménybetétekből 2016 végén 335 ezer darab létezett.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég