Az év második felében már 2 milliárd forint értékben igényeltek garanciakeretet azok a hazai kis- és középvállalkozások, amelyek önmaguktól nem feleltek meg a közbeszerzési eljárások biztosítéki követelményeinek anélkül, hogy ehhez eszköz- vagy pénzügyi fedezetet kelljen nyújtaniuk - írta közleményében a garanciaszolgáltató.
Az egyik új termékük az innovációs és K+F garancia, mely vissza nem térítendő állami támogatás elérését tette lehetővé 21 startup vállalkozás számára, 1,5 milliárd forint értékben.
Az év végi állományból 2 milliárd forint volt a 2016-ban megkötött szerződések érteke, aminek közel 90 százalékát már a két új termék adta és 20 százalékkal magasabb arány, mint az előző évben. Az új szerződések értéke 2016-ban több mint kétszerese volt az egy évvel korábbinak és így 40 vállalkozás jutott átlagosan 50 millió forint garanciához. A társaság eddigi működése során 26 milliárd forint értékben vállalt garanciát, így 600 vállalkozás juthatott hozzá több mint 50 milliárd forint értékű forráshoz.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól