Az első, az árfolyamrés semmisségéről szóló devizahiteles törvény július 27-i hatálybalépését követően valamennyi hitelintézetnek, a lakás-, autó- és fogyasztási hitelnél is az MNB hivatalos árfolyamát kell alkalmaznia a törlesztőrészletek kiszámításakor - erősítette meg. Hozzátette, hogy egyetlen kivételt a 2010. november 27-ét követően megkötött lakáscélú hitelek, pénzügyi lízingszerződések jelentik. (Ekkor lépett hatályba az MNB árfolyamát már korábban előíró jogszabály.)
Ugyanakkor Binder István szerint elképzelhető, hogy a devizahiteles törvény hatályba lépését közvetlenül követő időszakban egyes pénzügyi intézmények informatikai rendszereikben még nem tudták alkalmazni a törvényi előírást, és emiatt rövid ideig még a régi szabályok szerint állapították meg a törlesztőrészletet. Bizonyos idő volt szükséges ahhoz, hogy egyes pénzügyi intézmények átálljanak az új számítási módra, azonban az ebből származó többletet természetesen az elszámolás során a későbbiekben figyelembe kell venniük, a fogyasztóknak emiatt nem lehet többletköltségük - hangsúlyozta.
Binder István azt is elmondta, ha az ügyfelek mégis azt tapasztalnák, hogy hitelük törlesztőrészletét a bank, vagy lízingcég nem az MNB devizaárfolyámán számolja ki, forduljanak panasszal az adott pénzügyi intézményhez. Amennyiben a panaszt az ügyfél számára jogilag nem elfogadható módon utasítják el, fogyasztóvédelmi hatósági beadványt adhat be a Magyar Nemzeti Bankhoz, illetve - szerződéses jogvita, anyagi, polgári jogi követelés esetén - alternatív vitarendezési eljárást kérelmezhet az ügyben az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél - tette hozzá.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják