Több mint egy éve döntött arról a kormány, hogy bevezeti az elektronikus közlekedési kártyarendszert, a próbaüzemnek tavasszal kellett volna indulnia, ám egyelőre ennek semmi jele - írja a Népszabadság.
A természetesen a nemzeti jelzőt sem nélkülöző nemzeti elektronikus jegyrendszerplatform (NEJP) azt ígéri, hogy a tulajdonos egyetlen elektronikus közlekedési kártyával körbeutazhatja az egész országot, szabadon cserélgetve a közlekedési eszközöket, amelyeket használ. Emellett belecsempésznék az e-kártya rendszerbe az elektronikus személyi igazolványt és a diákigazolványt is.
A NEJP kiépítésére tavaly augusztusban hirdetett tendert a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM), az egyeztetések azonban elhúzódtak, és csak mostanra jutottak el odáig, hogy lezárhassák a pályázatot. Az üzlet értékét 20 milliárd forintra becsülik (ez nagyjából egy Nemzeti Színház ára). Az ajánlatok elbírálásánál 80 százalékos súllyal veszik figyelembe az árat és 20 százalékkal a műszaki tartalmat.
Az utóbbinál az a lényeg, hogy rendszernek magyarnak kell lennie. Nem dobozos, szállítói megoldást vár a megrendelő. Az egyeztetések alapján ezért módosították a feltételeket. Az NM nem tagadja, hogy csúszásban vannak.
Egyes pályázók ugyanakkor úgy látják, hogy a változtatások célja, hogy a "kedves" pályázó felé lejtsen a pálya. A módosításokkal egyébként törölték a pályázatok rangsorolásának előre meghatározott módját, köztük a benyújtott pályázatok tranzakciószámon alapuló pontozását.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak