A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) megállapítása szerint a sínek csúszóssága és a 2-es metró Alstom Metropolis szerelvényeinek műszaki hiányosságai is hozzájárultak a tavaly decemberi metróbalesethez, amelynek során két szerelvény összeütközött a Pillangó utcai állomáson. A balesetben ketten súlyosan, tizennégyen könnyebben megsérültek - írta az MTI.
A szervezet honlapján közzétett végső jelentés szerint a tavaly december eleji kedvezőtlen időjárás miatt a 2-es metró felszíni szakaszán a sínszálak rendkívül csúszóssá váltak, a szerelvények nem rendelkeznek a tapadást javító berendezésekkel, csúszásvédelmi berendezéseik pedig már nem voltak képesek kompenzálni az ilyen mértékű tapadáscsökkenést, ezért a vonat kerekei megcsúsztak.
A két vonat összeütközött, a balesetben ketten súlyosan, tizennégyen pedig könnyebben megsérültek, a két szerelvény jelentősen megrongálódott.
A baleset következtében a KBSZ megállapítása szerint élet- és balesetveszély alakult ki, a tömegszerencsétlenség bekövetkezését az akadályozta meg, hogy az érkező szerelvény már távolról elkezdett fékezni, így a viszonylag alacsony sebességű ütközés energiáját az ütköző- és vonókészülékek nyelték el, a kocsik nem érintkeztek.
A szervezet szerint a balesettel közvetetten összefüggésbe hozható az is, hogy a metró szabályrendszere nem tartalmaz előírásokat a rendkívüli időjárás esetén történő közlekedés lebonyolítására és a vezetők nem rendelkeztek elég kézi vezetési rutinnal.
A KBSZ ezért azt javasolja a BKV-nak, hogy a szerelvény gyártójával közösen dolgozzon ki olyan műszaki megoldást, amely szélsőséges időjárási körülmények között is biztosítja a szerelvény kerekei és a sínszálak közötti tapadást, dolgozza ki a csúszós pályaszakaszon történő közlekedés szabályait, és dolgozzon ki eljárásrendet a járművezetők kézi vezetési rutinjának növelésére és szinten tartására.
Az MTI megkeresésére a BKV az ügyben későbbre ígért tájékoztatást.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró