Az Egis ezáltal az onkológiai készítmények területén a fejlesztéstől a hatóanyaggyártáson át a késztermékgyártásig valamennyi gyógyszeripari értékteremtő folyamatot képes vállalaton belül megvalósítani – közlte a gyógyszergyártó.
A 2018 tavaszán megkezdett projekt összesen mintegy hétmilliárd forintból valósult meg, és egy egyedi kormánydöntés keretében megítélt, több mint egymilliárd forint értékű támogatásban részesült.
Kapcsolódó
„Az új beruházásunkkal az onkológiai készítmények fejlesztésének és gyártásának immár az összes lépése megvalósítható az Egisben, ezáltal minden folyamatában ellenőrzött, megbízható, hazai fejlesztésű és gyártású, korszerű generikus készítményekkel tudunk hozzájárulni az onkológiai betegek gyógyításához” – mondta István, az Egis Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója.
A most átadott beruházáscsomag másik elemeként egy új csomagolóüzemet alakított ki az Egis. A körmendi telephely végzi a társaság csomagolási feladatainak több mint a felét, a régi csomagolóüzem teljes kihasználtsággal működött, bővítésére nem volt lehetőség.
A 2018 elején megvásárolt, a gyáregységgel szomszédos ingatlanon létesített új csomagolóüzem a későbbiekben tovább bővíthető, képes rugalmasan kielégíteni a növekvő piaci igényeket.
A létesítmény a nemzetközi minőségbiztosítási követelményeknek (GMP), illetve a számítógépesített rendszerek validálására és az elektronikus adatok kezelésére vonatkozó előírásoknak egyaránt megfelel, valamint a késztermékek ideiglenes tárolására, továbbá a gyártási folyamatokat kiegészítő, a gyógyszerek eredetiségét igazoló szerializációs tevékenységre is alkalmas.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég