A Duna House ingatlanközvetítő 727,1 millió forintra növelte a nyereségét a harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszaki 465,3 millió forintról - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói jelentésében.
A negyedéves nettó árbevétel 3,817 milliárd forintról 8,385 milliárd forintra, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 563,1 millió forintról 904,1 millió forintra nőtt éves összevetésben.
- Az első három negyedév összesítésében az árbevétel 9,728 milliárd forintról 25,379 milliárd forintra,
- az EBITDA 1,507 milliárd forintról 3,167 milliárd forintra,
- az adózott eredmény 1,025 milliárd forintról 2,323 milliárd forintra emelkedett.
A harmadik negyedév belföldi eredménye elmarad az előzőktől, amit azzal magyaráznak, hogy az első fél évben elért csúcsokat a kamatemelések miatt ingatlan- és hitelpiaci visszaesés követte. A júliustól szeptemberig tartó időszakkal ennek ellenére elégedettek, hiszen a készpénzállomány rekordösszegű, a saját építésű lakóparkjuk elkészült, és az olaszországi érdekeltségük is jól teljesített. Csak Lengyelországban és Csehországban kellett kisebb, összesen csaknem 70 millió forintos veszteséget elkönyvelniük.
A társaság adózott eredménye 2021-ben 18 százalék éves emelkedéssel megközelítette az 1,6 milliárd forintot. Árbevétele 59 százalékkal nőtt 2020-hoz képest, elérve a 14,5 milliárd forintot. A Duna House részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír kedden 410 forinton zárt, árfolyama egy éven belül 400 és 608 forint között változott.
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra