A biztosításközvetítő cég különböző értékesítési csatornáinak összegző adatai szerint az évközi szezon eddigi nyertesei a K&H, az Union és az Allianz voltak: ez a három biztosító együttesen az új szerződések 59 százalékát szerezte meg.
A közlemény idézi Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: bár a kárköltségek továbbra is emelkedő trendet mutatnak, többek között a díj-összehasonlítást lehetővé tevő alkuszi szolgáltatások is megfelelő biztosítói versenyt teremtenek, ez erősen korlátozza a díjak emelkedését.
Kapcsolódó
Az első negyedévben kezdeményezett összes kgfb-szerződés 40 százaléka volt évfordulós váltás. Az évfordulós kötések átlagos díja az első negyedévben 38 100 forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi 38 ezer forintos értékkel. Az autóvásárláshoz kapcsolódó kötések átlagosan 57 700 forinton születtek, ebben a körben 2,5 százalékos volt a drágulás az egy évvel korábbi 56 300 forinthoz képest.
A biztosítók számos díjkedvezményt kínálnak, amelyek összességében akár harmadával is csökkenthetik az adott autóra fizetendő díjat. Ilyen kedvezmény jár a bankszámláról történő díjfizetésre vagy az egyösszegű befizetésre is. Ennek köszönhetően 60-ról 63 százalékra nőtt az éves díjfizetők aránya. A negyedéveseké viszont 33-ról 31 százalékra csökkent - olvasható a Netrisk.hu összeállításában.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt