A netrisk.hu és a biztosítás.hu is azt közölte az MTI-vel, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem valószínű, hogy néhány száz forinttal olcsóbb ajánlatra biztosítót váltsanak az autósok. A netrisk.hu négyezer, év végén kgfb-t váltó ügyfele körében végzett felmérést. A megkérdezettek 18 százaléka vélte úgy, hogy 1000 forint díjkülönbség már ösztönöz a váltásra, míg 52 százalékuk ezt 2000 forint feletti összegben jelölte meg.
A biztosítás.hu is ez utóbbit valószínűsíti. Azzal magyarázzák, hogy az évközi kis mértékű, de folyamatos díjemelkedést az autósok elfogadják, és erre számítanak a kampányban is.
A biztosítót váltók száma várhatóan azonos lesz a tavalyi közel 300 ezerrel, vagy pedig minimálisan csökken: mindkét alkusz 250-280 ezer közé teszi a számukat.
Még kérdés, hogy miként hat a kampányra a román Astra biztosító csődje, amely kihatott a magyarországi fióktelepére is. A biztosítás.hu véleménye szerint ez nem lesz jelentős, mert az autósok jellemzően továbbra is a legolcsóbb díjakat keresik, viszont akik már leszerződtek valahová, az Astra-ügy hatására jobban elfogadják a díjaik kismértékű emelkedését.
A netrisk.hu felmérésében viszont a megkérdezettek 63 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy az Astra esetéből okulva a jövőben a kötelező biztosítás esetében is jobban oda fog figyelni az ügyfél a biztosító-választásra. Vagyis nagyobb súlya lesz a megbízhatóságnak.
Miután 2010 óta az autó vásárlásától számítva egy évig tart a kgfb hatálya, egyre kevesebb autó biztosítási évfordulója esik az év végére, következésképpen a kampányba. Az idén a járműállomány mintegy 40 százalékára, 2 millió autóra kell az év utolsó napjáig megújítani a kgfb-szerződést.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon