A bíróság kimondta: a cég a gátszakadással összefüggésben megsértette a felperesek, azaz az iszapkatasztrófa károsultjainak emberi méltósághoz, magánlakáshoz, testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait. A két közbenső ítélet az első alkalom, hogy bíróság megállapította a cég kártérítési felelősségét az iszapkatasztrófa okozta károkkal összefüggésben. (Összegről egyelőre nem döntött a bíróság, csak a felelősséget állapította meg.)
A bíróság szerint a mind az iszaptározó építése, mind a karbantartása során hiányosságok léptek fel. Nem volt megfelelő a gátépítései technológia, olyan veszélyes anyagot tároltak a kazettákban, amely a környezetbe jutva jelentős károkat okozhat. Határozatában a bíróság azt is kimondta, hogy az üzem polgárjogi értelemben veszélyesnek minősül. A két évvel ezelőtti gátszakadást több ok együttesen idézte elő, az a korábbi alperesei érvelés, miszerint elháríthatatlan külső okok vezettek a tragédiához, a bíróság szerint nem állt fent - írta az Origo.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról