Mélyponton maradt a béren kívüli juttatást tervező cégek aránya, idén a kkv-k kevesebb mint fele, 39 százaléka tervez cafeteriát nyújtani dolgozóinak. Ezzel folytatódik a gyakorlatilag négy éve tartó negatív trend, és tízből csupán négy vállalkozás tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit.
Bérlet helyett Szép-kártya
Továbbra is egyértelműen az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem, minden negyedik cég kívánja alkalmazni idén. Ezt követi holtversenyben a közlekedési költségek megtérítése (10 százalék) és a Széchenyi pihenő (Szép) kártya (9 százalék). Előbbinél ez drasztikus, 7 százalékpontos visszaesést jelent az előző negyedévhez képest
Az Erzsébet-utalvány népszerűségét feltehetően növeli majd, hogy idén már nem csak papír, hanem plasztikkártya formában is elérhető.
tavaly 19 százalékkal bővült a K&H Szép-kártya főkártyabirtokosok száma, a kártyán jóváírt és felhasználható keret összege pedig 11 százalékkal növekedett az előző évhez képest.
Jelentős különbségek cégméret szerint
A cég mérete nagymértékben befolyásolja, hogy milyen arányban nyújt béren kívüli juttatást. Míg a mikro- és kisvállalkozások közel háromnegyede nem ad semmiféle cafeteriát dolgozóinak (63 százalék és 66 százalék), addig a középvállalkozásoknál ez az arány csupán 30 százalék.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?