"A Fidesznek a józan ész ellen vívott szabadságharca elkergette az országtól a befektetőket, a piacok döbbenten nézik a bukásba vezető, Orbán-Matolcsy-Fellegi-trió által képviselt gazdaságpolitikát. Még mielőtt a Fidesz elkezd nyolcévezni, jelezzük: 2002 és 2010 között, így Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a Malév gépei még le- és felszálltak" - közölte az a Gyurcsány Ferenc vezette párt a Malév leállásának hírére.
A DK szerint talán nem a repülőtér nevének megváltoztatására kellett volna költeni a közpénzt, hanem cég megmentésére, akkor most "nem veszett volna oda az utasok jegye", nem rekedt volna két gép külföldön.
"Ennyit ér a Fidesz nemzeti politikája: csődben a nemzeti légitársaság, amiért kizárólag Orbán a hibás" - olvasható a közleményükben, amelyben a Fideszre jellemző kommunikációnak nevezik, hogy csütörtökön a Malév vezetői "még azzal hitegették a közvéleményt", hogy minden rendben lesz, másnap pedig minden leállt.
A Demokratikus Koalíció szerint ki kell vizsgálni, kik a felelősök a Malév csődjéért, az elmúlt hetek súlyos anyagi és morális károkat okozó döntéseiért és nyilatkozataiért.
A Malév péntek reggel hat órakor szüntette be működését és valamennyi járatát törölte.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat