A Kisalföld című lap szerdán írt arról, hogy a Győrben dolgozók megkapták az értesítést, miszerint december elsejétől kiküldetésben kell dolgozniuk.
A cég a nyár végén jelentette be, hogy az év végén átáll a három műszakosról a kétműszakos munkarendre, és amíg nem kezdik meg az új modell, az Audi Q3 gyártását, átcsoportosítják a dolgozók egy részét.
Kapcsolódó
Az autógyártó szerint a szlovákiai munkavégzés keretében a munkatársak a járműgyártás területén elsősorban a karosszériaüzemben, lakkozóban, szereldében és a minőségbiztosításon dolgoznak majd, és megszerezhetik a jövőbeni Q3 gyártásához szükséges tapasztalatokat. Az ingázásra kényszerülő munkatársak a hivatalos kirendelés miatt 20 eurós napidíjat kapnak - tették hozzá.
Volt már ilyen
Korábban is volt már példa hasonló kiszervezésre, az A3-as modellek győri felfuttatásakor száz szlovákiai munkavállaló dolgozott háromnegyed évig Győrben, magyar munkatársak pedig 2013-ban dolgoztak Barcelonában.
A társaság az MTI megkeresésére közölte, hogy menetrend szerint zajlik a karosszériagyár bővítése, a jelenlegi mintegy 75 ezer négyzetméteres létesítmény egy több mint 80 ezer négyzetméteres új csarnokkal bővül. Az új csarnok várhatóan az idén év végéig elkészül, a belső munkálatok pedig 2017-ben kezdődnek - közölte a cég. Az Audi Q3 gyártása a 2018-ban indul.
Az Audi Hungaria 2013-ban nyitotta meg teljes gyártási mélységet lefedő járműgyárát, ahol évente mintegy 160 ezer autó készül. A győri járműgyárban jelenleg az Audi A3 Limousine, A3 Cabriolet, valamint a TT Coupé és Roadster modellek készülnek. A vállalat az idén az év első felében 1 031 887 motort és 63 798 autót gyártott.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban