A Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2014-ben a finanszírozott összeg 453 milliárd forint volt, ami 24 százalékkal haladja meg a 2013-as adatot, miközben a szerződések száma 10 százalékkal, 73 ezerre emelkedett.
A cégvezetők, illetve a cégek pénzügyi vezetői közül minden ötödik kifejezetten előnyben részesíti a lízinget a többi finanszírozási formával szemben, és csupán 2 százalékuk utasítja el azt - derül ki a CIB Bank és a GfK felméréséből. A nagyobb beruházást tervezők kétharmada számol lízingfinanszírozással.
A konstrukció hátrányai között tízből csupán egy cégvezető említi, hogy az eszköz a finanszírozás futamideje alatt nem kerül a lízingelő tulajdonába, vannak ugyanakkor, akik ugyanezt az előnyök között sorolták fel, hivatkozva arra, hogy később nem kell foglalkozni az eszköz eladásával.
A lízinggel finanszírozott beruházások jobbára gurulnak, a cégek elsősorban teher - és személyautót vásárolnak így. A mezőgazdasági vállalkozások aktívak még a lízingpiacon, minden második így szerzi be a gépeit. Az átlagos lízingszerződés értéke 12 millió forint, a futamideje pedig öt év.
A lízinget választók legfontosabb szempontjai pénzügyiek, ezek közé tartozik a thm (46 százalékos említési arány mellett), illetve a törlesztőrészlet nagysága (25 százalék). A megkérdezettek 7 százaléka a korrekt tájékoztatást tartja a legfontosabbnak, és 79 százalék a nagyon fontos szempontok közé sorolta.
A finanszírozás igényléséről szóló döntéshez a vállalatok leginkább a bankjuktól, az internetről, és személyes pénzügyi tanácsadótól szereznek információkat, a márkakereskedők súlya - ellentétben a válság előtti időszakkal - már viszonylag csekély. A felmérés alapján az összes cég 48, a beruházást tervező vállalatoknak pedig 40 százaléka fordulna tanácsért a pénzügyi szolgáltatójához, 38 százalékuk az interneten is tájékozódna, és a cégvezetők nagyjából harmada pedig a személyes pénzügyi tanácsadó segítségét is igénybe venné.
A lízing fellendülésében komoly szerepe volt az MNB növekedési hitelprogramjának, de a pénzügyi elvárások, az ügyfelek tudatossága is változott az elmúlt években. Nem elhanyagolható emellett, hogy az ügyfelek a bankok, szolgáltatók javuló, ügyfélközpontú hozzáállását is pozitívan értékelik - mondta Pituk Attila, a CIB Lízing lakossági és kisvállalati szegmens vezetője.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon