Nagyratörő tervei vannak a Jysk dán hátterű lakberendezési boltláncnak, többek között fenntarthatóbbá szeretne válni.
A cég 200 millió euróból (mostani árfolyamon 80 milliárd forintból) megépülő, várhatóan idén megnyíló ecseri, több országot kiszolgáló logisztikai központja miatt a Jysknek szállító teherautók évente 4,5 millió kilométerrel kevesebbet fognak megtenni, ezzel évente nagyjából 3600 tonna szén-dioxidot spórol meg a vállalat. Szimeiszter Sándor, a Jysk Magyarországért, Ausztriáét és Görögországért felelős country menedzsere a beruházásról korábban azt mondta, fontos látni, hogy kiskereskedelmi cégként a kibocsátás nagy része a termékeinket előállító gyárakból, valamint a szállításból származik. Többek között ezért is kulcsfontosságú az ecseri elosztóközpont.
A Jysk azzal is igyekszik csökkenteni a kibocsátást, hogy a központban kizárólag elektromos targoncák dolgoznak, és az ALTE-GO közreműködésével kiépült egy 16 autó párhuzamos töltésére alkalmas - 22 kilowattos - áramkút is. Ezzel a lehetőséggel pedig bárki élhet, az állomás nyilvános, a töltés pedig alkalmazásról indítható. Az éjjel-nappal elérhető töltőkön kilowattóránként 119 forintot kell fizetni, de két óra töltés után percenként 10 forint a felár, ezzel ösztönzik a villanyautósokat arra, hogy a töltés befejezése után adják át másnak a helyet.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket