Az első negyedévben 23,2 milliárd eurós árbevételt ért el az autóeladásokból a BMW_csoport, ez 3,5 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A nettó profit ugyanakkor 2,4 százalékkal 574 millió euróra csökkent - idézi a cég beszámolóját az MTI.
A német autógyártó összesen 477,1 ezer autót értékesített az első negyedévben, 20,6 százalékkal kevesebbet az előző évi 600,6 ezernél. A BMW a világpiaci autóeladások 22 százalékos csökkenésére számít az idén. Ezen belül az Európai Unióban 25 százalékkal, Németországban 21 százalékkal, Franciaországban 28 százalékkal, Olaszországban 35 százalékkal, Spanyolországban 32 százalékkal szűkülhet a piac. A cég emiatt a tavalyi 2,538 milliós autóeladásainak "jelentős" csökkenését várja.
Kapcsolódó
Hasonlóképpen motorkerékpárból is "lényegesen kevesebbet" fog értékesíteni a tavalyi 175 ezernél. Az éves adó előtti eredmény "jelentősen" elmarad majd a tavalyi 7,118 milliárd eurótól. A konszern alkalmazottainak száma pedig a tavalyi év végi 133 ezerről 126 ezerre csökken.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin