Átlátszó, üvegpanelekkel ellátott kenyérpirítóval rukkolt elő a brit Aldi - írja a brit Metro. A készülék előnye, hogy pontosan lehet látni, hol tart éppen a kenyér a pirítóban, azaz kisebb az esélye, hogy túlsütött vagy elégett kenyér jön ki a gépből.
Az üvegpanelt ráadásul ki lehet venni, így könnyű a takarítása is. A konyhai eszköznek hat különböző fokozata és kivehető morzsatálcája is van. Az átlátszó pirítóval együtt egy vízforralót is árul az Aldi, a termékeket május 31-étől lehet megvásárolni a brit boltokban, a pirító ára 24,99 font, azaz 9800 forint, a vízforraló pedig 19,99 fontba, azaz több mint 7800 forintba kerül.
Népszerű termékek
A kenyérpirítónak nagy sikere volt, már már el is fogyott az online áruházból, ahogy a vízforralóval együtt megvásárolható szett is. Az Aldi nem élelmiszer termékei közül nem ez az egyetlen, ami népszerű. Ahogy a Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) korábban már beszámolt róla, az üzletlánc Kevin névre hallgató figurája a karácsonyi kampányok visszatérő sztárja 2016 óta.
Tavaly például 2 millió darab répás játékkal és egyéb termékkel készültek a karácsonyi rohamra a boltokban, de még így is korlátozásokat kellett bevezetni: fejenként maximum két darab plüssfigurával távozhatott egy-egy vásárló. Idén pedig a doktornak és ápolónak öltözött plüss Kevin, valamint a női megfelelője, a doktornőnek és ápolónőnek öltöztetett Katie került kalapács alá egy jótékonysági aukció keretében. A játékokkal a boltlánc a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) dolgozói és a vírus elleni védekezésben résztvevők előtt tiszteleg.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt