A Budapest Airport által kezelt repülőtéren júniusban 9,1 százalékkal 1,5 millióra emelkedett az érkező és induló utasok száma, ezzel az első féléves utasforgalom 7,3 millióra emelkedett, 7,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bővülés üteme a Budapest Airport várakozásainak megfelelően jelentősen elmarad az egy évvel korábbihoz képest, akkor 17 százalékkal nőtt az első fél éves utasforgalom - idézi az adatokat az MTI.
A CAPA által ismertetett adatok szerint júniusban 15,5 százalékkal 10,7 ezer tonnára csökkent a kezelt légi áru mennyisége. Az első fél évben a Liszt Ferenc-repülőtéren 65,7 ezer tonna árut kezeltek, 7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A folyamat megfelel a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által közölt elemzésnek, amely a légi áruszállítási üzletág 3,4 százalékos átlagos globális csökkenését mutatta ki.
Kapcsolódó
Tavaly rekord mennyiségű, 14,8 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren, 13,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat