Jelenleg is tart az a vizsgálat, amelyet a NAK nemrég indított a Tescóval szemben - közölte a portállal a köztestület.
A lépés kiindulópontja, hogy az áruházlánc a szezon kezdetén néhány nap alatt 249 forintról 99 forintra csökkentette az idei görögdinnye kilónkénti árát.
Kapcsolódó
A NAK a Tesco ellen a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás, diszkriminatív árképzés és erőfölényével való visszaélése gyanúja miatt hatósági vizsgálatot is kezdeményezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál. A NÉBIH azonban nem állapított meg jogsértést az ügyben.
A hivatal aktuális eljárása a felügyeleti és szakmai szervek egyöntetű véleményét mutatja azzal kapcsolatban, hogy a dinnyepiacon kialakult helyzettel foglalkozni kell, azt a felek számára megnyugtató módon szükséges rendezni - nyilatkozta a NAK.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező