A hazai borászok színe-java azt kéri Palkovics Lászlótól mint az iparügyekért és a kereskedelemért is felelős minisztertől, hogy kezdeményezze az Ital Magyarország Kft. (IMO) stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítését – tudta meg a 24.hu. Az IMO, az egyik legnagyobb magyar italforgalmazó cég csődöt jelentett, és tavaly óta nem fizet olyan neves borászatoknak, mint a Takler Pincészet, a Laposa Birtok, a Bodri Pincészet, a Frittmann Borászat, a Bock, a Dobosi és a Gere Pincészet.
Összesen több mint 360 millió forint a tartozás, az egyes partnerekkel szemben ennek összege 1,7 és 49,5 millió forint között mozog. Az IMO lassan egy éve nem fizette ki a neki beszállított termékek ellenértékét, a vállalattal szemben februárban rendelték el a csődeljárást, azóta a hitelezőknek már be kellett jelenteniük a követeléseiket.
A borászok a felszámolást tartják valószínűnek. Úgy vélik, hogy az IMO stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítésével biztosítható az esetleges felszámolás elrendelése esetén a gyors, átlátható, rendezett és az állam által felügyelt eljárás lefolytatása. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény szerint a kormány rendeletben minősíthet egy szereplőt stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek.
Az egyik érintett borász a hírportálnak arról beszélt, arra nem látnak esélyt, hogy az IMO – akár állami segítséggel – tovább működjön, azért keresték meg Palkovicsot, hogy a majdani felszámolóbiztos minél korrektebben vezényelje le a felszámolási eljárást. A stratégiailag kiemelt cégek esetében ugyanis az általános szabálytól eltérően nem gép sorsolja a felszámolót, ezeknél csak az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. járhat el. A borászok tehát az állami felszámoló kijelölésében látják a korrekt eljárás biztosítékát.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet