A Közlekedő Tömeg Egyesület civil szervezet szerint a BKK által rendelt új járműveken lévő kevesebb ajtó a megnövekedett menetidő mellett üzemeltetési többletköltséget okoz majd, nem beszélve arról, hogy az utasok kényelmét sem szolgálja, ha több ideig tart majd a le- és felszállás a megállókban.
A Very Important Planethez is eljuttatott levélben az 1-es villamos vonalára vásárolt, CAF típusú villamost említik példaként, aminek esetében jól látszik, hogy a kevesebb ajtó késést okoz, így a járat nem képes tartani a korábbi menetrendet, ami régen nem okozott gondot, ugyanis a lecserélt Tatra-villamosok 9, míg az új, CAF-ok csak 7 ajtóval rendelkeznek.
Hasonló hatása volt a BKK által több vonalon bevezetett, elsőajtós felszállásnak is, hiszen a le- és felszállás lassulása miatt több buszt kellett forgalomba állítani, ami százmilliós nagyságrendű plusz költséget jelent, derül ki az egyesület leveléből.
A Közlekedő Tömeg Egyesület többek között a beszerzési szerződés módosítását kéri a BKK-tól - vagyis a szóló buszok három, a csuklós buszok négy ajtóval rendelkezzenek minden jármű esetén - illetve a szervezet azt is kéri, hogy a BKK tegye közzé, mennyi növekedést okozott volna az üzemeltetési költségekben ez a hibás döntés.
A BKK szerint nincsenek fennakadások
A BKK még aznap reagált a civil szervezet levelére, mondván a kevesebb ajtó több férőhelyet jelent a szóban forgó járműveken, így az utasok kényelmesebben utazhatnak majd, a le- és felszállásban pedig nem okoz fennakadást sem a kevesebb ajtó, sem pedig az elsőajtós felszállás.
A közlekedési vállalat azt is hangsúlyozta, hogy a kérdéses 150 autóbusz mellett (amikről részletesen a BKK honlapján olvashatunk) további 135-tel bővül a flotta 2023-ban, illetve a metró felújításának befejeztével felszabadul az eddig metrópótlásra használt 100 csuklós jármű is, így javul majd a főváros közösségi közlekedésének színvonala.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt