Rendkívüli, tíz százalékos béremelést hajt végre a Budapest Airport októberben, tehát a BUD csoport dolgozói novemberben már a megemelt bért kapják – írta a reptér üzemeltetője. A dolgozók márciustól már átlagosan 13 százalékkal – bizonyos munkakörök esetében 15 százalékkal – magasabb bért kaptak, ezt emeli most tovább a cég.
A Budapest Airport 100 százalékos tulajdonú leányvállalatánál, a BUD Security Kft.-nél az utasbiztonsági ellenőrök kezdő alapbére októbertől bruttó 444 800 forint, amely a korábbiakhoz képest tíz százalékos emelkedést jelent. Az utasok tájékoztatásáért felelős terminálüzemeltetési és információs munkatársak kezdő fizetése szintén havi bruttó 444 800 forintra emelkedik. A munkatársak az alapfizetésük és a műszakpótlékok mellett negyedéves bónuszra, munkába járási támogatásra, illetve meghatározott munkakörökben a vállalatnál eltöltött idővel arányos seniority bérre is jogosultak.
A csoport létszáma jelenleg 1379 fő, a bérfejlesztés a teljes csoportot érinti. Az üzemeltető a jelenlegi gazdasági folyamatokra és az infláció mértékére és a növekvő rezsiárakra hivatkozva emelt ismét a dolgozók bérén.
A vállalat a tavalyi évet 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be, a 2020-as adatnál a bevétel 25 millió euróval volt több, a veszteség 22 millió euróval kevesebb.
A Budapest Airport részvényeinek 55,44 százaléka az AviAlliance, 23,33 százaléka a Malton, 21,23 százaléka a Caisse de dépôt et placement du Québec tulajdonában van.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat