Az exportforgalom meghaladta a 349 millió forintot, ez 23,6 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest a belföldi vevőkiszolgálás előtérbe helyezése miatt. Az építési piacot továbbra is élénk kereslet határozta meg a harmadik negyedévben. Némileg enyhült az alapanyaghiány, például az adalékszer-ellátás területén, és lassult az árak emelkedése is, igaz nem állt meg. A bizonytalanságnak ugyanakkor még nincs vége, az energiaárak emelkedése miatt új, nem várt fejlemények is jöhetnek - idézik Markovich Bélát, a Mapei Kft. ügyvezetőjét a közleményben.
A vállalat kétféle áruhiánnyal küzd: az egyik a Magyarországon gyártott termékek alapanyagai, a másik az import késztermékek hiánya. A fennálló problémákat a készletnöveléssel és beszállítói kapcsolatok erősítésével mérséklik. Utóbbi nagyon szoros, napi, néha óránkénti egyeztetést jelent.
A szakember szerint az áremelkedés fő oka jelenleg az áram- és gázár drasztikus növekedése mellett az élénk kereslet. Ezek a hatások a Mapei termékek gyártását is jelentősen befolyásolják, jelenleg a homok drágul jelentősen - fűzte hozzá. A vállalat továbbra is követi árpolitikáját és fékezi az árait, nem hárít át minden terhet a piacra, kizárólag azoknál a termékeknél végez árkorrekciót, amelyeknek az előállítási, illetve a beszerzési ára jelentős mértékben növekszik.
Az ellátás folyamatosan javul, jövő év elejére normalizálódhat a helyzet. Ugyanakkor még legalább fél évig felléphet átmeneti hiány egyes termékekből, azonban ez nem lesz tömeges és általános - összegezte az ügyvezető.
Az 1937-ben Milánóban alapított Mapei jelenleg 89 leányvállalattal és 83 gyártóegységgel rendelkezik világszerte, magyarországi leányvállalata 1991-ben jött létre. A társaság jelenleg 211 főt foglalkoztat az országban, 2020-ban 22,7 milliárd forint volt a nettó belföldi árbevétele.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás