A vendéglátásban évek óta nem a profit, hanem a túlélés a cél - mondta a 24.hu-nak Járosi Tamás ingatlanfejlesztő, a tihanyi Malackrumpli étterem tulajdonosa. Van egy mítosz, hogy az étteremtulajdonosok nagyon jól keresnek, és Porschéval járnak. Erre azért rácáfolna egy olyan statisztika, hogy hány új étterem éri meg a harmadik születésnapját. Nem azt mondom, hogy nincsenek sikeres üzletek a Balaton körül, de más a siker mértéke itt, mint Budapesten. A Balatonon ha lemegy a főszezon, előtte utána még van két-két hónap szerényebb időszak, aztán november 1-jétől április végéig lényegében árbevétel nélkül fizetik a személyzetet, a bérleti díjat és minden költséget.
A vállalkozó arra számít, hogy idén nyáron meleg lesz, a vendégek lejönnek, és jól érzik magukat. A nagy probléma a szálláshelyek drágulása. Ez sokakat elriaszt. Ennek talán az egyik oka, hogy a szállásadók elkezdték a dinamikus árazást, ami a fapados repülőgépjáratoknál alakult ki, vagyis hogy napi szinten mindig a foglaltság függvényében állapítják meg az árat. A szezon elején, úgy tűnik, hogy jelentősen drágultak a szálláshelyek, de ez lehet majd olcsóbb vagy drágább, attól függ, mennyi vendég lesz.
Kapcsolódó
A másik gond a magánszálláshelyek drágulása. Miközben ezek üzemeltetői katáznak, tehát szinte nem fizetnek adót, sokakat nem érint a rezsinövekedés, mert magánszemélyek, többen komoly állami támogatást kaptak a felújításokra, mégis sokszor ugyanazon az áron adnak ki szobákat, mint a hatalmas rezsivel dolgozó szállodák. Probléma a kempingek felszámolása is.
A kempingezés a mai világban egy rohamosan fejlődő, nem kizárólag kispénzű vendégek számára kitalált szegmens. Ha bemész egy osztrák kempingbe, nem feltűnő, hogy 100-150 ezer eurós autókkal is érkeznek vendégek. Sajnos azonban a Balatonnál a létező kempingek túl jó helyen vannak, vízparton, így gyakran esnek áldozatául más irányú befektetői szándéknak.
A Balatont mintha máshova pozicionálnák. Inkább a 4-5 csillagos szállodai piacra célozzák a hosszú távú stratégiát, miközben nem biztos, hogy erre korlátlanul alkalmas. Azt, hogy a támogatott, nagyjából kétezer darab, 4-5 csillagos új építésű szállodai szobával mi lesz, majd a jövő eldönti. Ha megépülnek, milyen lesz a kihasználtságuk, meg tudnak-e élni a piacról vagy sem? A szállodabiznisz kemény világ, ha egy bizonyos szint alá esik az éves kihasználtság, akkor bődületes veszteségeket lehet termelni akár a legjobb időkben is. Éves átlagban 60-70 százalékos kihasználtság kell ahhoz, hogy eredményes legyen egy balatoni négycsillagos szálloda. A 60 napos szezon mellett a hétvégékkel együtt is csak 100 nap jön össze, ebből mostanában nem lesz évi átlag 70 százalék.
A másik kérdés a munkaerő. Egy 4-5 csillagos szobához átlag 0,6-0,8 munkaerő kell. Csak Tihany környékén van vagy ezer szoba megvalósítás alatt. A vendéglőtulajdonos három évvel ezelőtt megkérdezett egy jövőbeli üzemeltetőt, honnan fog munkaerőt szerezni. Szüksége lesz 400 szakemberre, ezeknek szállás kell, közlekedni kell stb. A válasz az volt, hogy majd felvesz helyieket. De már régóta nincsenek „helyiek”.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)