Ahogy azt a Napi.hu korábban megírta, a Balaland Hotel építésére 2,9 milliárd forintot kapott a 2017-ben alapított Szántód BalaLand Family (SZBFamily) Ingatlanfejlesztő Kft. a Rogán Antal minisztériuma által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy 2020 nevű pályázatán. Akkor viszont még Szepesi Richárd volt a meghatározó szereplője a cégnek a Dreamland Holding Zrt-n valamint az ahhoz kapcsolt DLHG Invest Zrt-n keresztül. Idén júniusban ezt a társaságot megszerezte a tőzsdén jegyzett, egykor Tiborcz István, majd májusban Jellinek Dániel milliárdos érdekeltségébe került Appeninn Nyrt.
A beruházás több részből áll: egyrészről épül egy ötcsillagos hotel, amelyet a Grabarics Építőipari Kft. építhet meg, nettó 8 milliárd 504 millió forintért, a szálloda 15 660 négyzetméteres lesz; a másik fele egy a hotellel közvetlen összeköttetésben álló játszóház- és wellnesskomplexum.
Ez utóbbi épülete 5 850 négyzetméteres lesz, melynek 850 négyzetméteres pincéjében kap helyet a gépészet, a 3 400 négyzetméteres földszinten lesz az előcsarnok, a vizes játszóház, a száraz játszóház, a konyha, az étterem és a kiszolgáló részek. Az 1600 négyzetméteres galérián található egy újabb vizes- és száraz játszóház, továbbá a wellness részleg, öltözőkkel.
A beruházás megvalósítására kiírt közbeszerzés összege 6,5 milliárd forint volt, vagyis bőven futotta volna rá a hitelkeretből és az MTÜ támogatásából, de a munkát mégis olcsóbban végezheti el a győztes Kész Építő és Szerelő Zrt.: mindössze 5,99 milliárd forintos ajánlattal futottak be győztesként - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.
A Kész ezzel beelőzte a szomszédban már munkálatokat végző Grabarics Építőipari Kft.-t, továbbá a Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó gyermekeivel közös cégét, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt.-t, amely közösen tett ajánlott a Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft.-vel.
Az IIB osztja a hitelt
A beruházások költségeit részben önerőből, részben támogatásokból, illetve bankhitelekből fedezik. Utóbbit a Nemzetközi Beruházási Banktól (IIB) vette fel a társaság, amelynek a június végi tőzsdei közzététel szerint 9,84 milliárd forint értékű hosszú lejáratú beruházási hitelkeretszerződést kötöttek. Az IIB-t az elmúlt időszakban azért emlegették, mert a pénzintézet eredetileg a KGST-ben töltött be fontos szerepet a Szovjetunióval szövetséges országok közötti pénzügyi, beruházási ügyletekben, de mostanra székhelyét Budapestre helyezte át, ahol a jegybanki felügyeleti szabályok egy része alól kikerült, valamint dolgozóinak egy része diplomáciai mentességet is kap (ami nem példa nélküli hasonló nemzetközi szerveknél.) A közel 10 milliárdos zálogjogot augusztus 10-én már a Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartásába is bejegyezték.
Az eredetileg az üzleti tervvel előálló Szepesi Richárd egyre több hotelberuházásban lett érdekelt az elmúlt években. A Balaland mellett részt vesz a Grand Hotel Tokaj csurgóvölgyi építésében, valamint a Dunakanyarban a Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. révén tervez strand- és esetleg szállodaépítést. Szepesi anyósa egyébként Nagy Róza, akit régóta Matolcsy György jegybankelnök legszűkebb bizalmi köréhez sorolnak.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)