A kormány 85 milliárd forint keretösszeggel a napokban hirdette meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességét és fejlesztését támogató két új felhívást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP). Vadász György OKISZ-elnök hangsúlyozta: az iparszövetség területi szakértői térítésmentesen részt vesznek a hozzájuk fordulók pályázatának előkészítésében, összeállításában, segítenek abban, hogy helyesen nyújtsák be a pályázatot. Igény esetén a garanciavállaláshoz is tud a szövetség banki lehetőséget ajánlani, bár a vállalkozások kedvezőbb helyzetbe kerültek azzal az új szabályozással, hogy elegendő az önrészt a pályázati időszak utolsó negyedévében biztosítani.
Az iparszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy lezárt üzleti évvel nem rendelkező, kezdő vállalkozók is pályázhatnak.
Vadász György úgy látja, ki kell használni azt a kedvező helyzetet, hogy a magyar gazdaság fejlődése lendületben van. A hazai vállalkozók fejlesztését az uniós források mellett a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is segítheti, illetve a finanszírozást javíthatja, hogy a kormány adókedvezményben részesíti azokat a bankokat, amelyek a kkv-k hitelezésében feladatot vállalnak - tette hozzá.
Felidézte, hogy az idén összesen 700 milliárd forint pályázati kiírás várható a kkv-szektor számára. A kormány szándéka szerint az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, ezen belül 16 százalékot a kkv-k fejlesztésére, és további 16 százalékot a foglalkoztatás bővítésére.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin