- Hogy értékelnéd a tavaszi Antik and Art Budapestet?
- Több szempontból is nagyon sikeres volt a rendezvény. Egyfelől szinte a teljes hazai műtárgypiac képviseltette magát a négynapos Antik and Art Budapesten. Hosszú szünet után ismét volt egy olyan rendezvénye Budapestnek, ahol a képzőművészeti profilú galériák mellett a régiségkereskedők is kiállíthattak. Fontosnak tartjuk, hogy a régiségkereskedőknek is legyen fórumuk, seregszemléjük, ahol megjelenhetnek és a bemutatáson kívül értékesíteni is tudják a műtárgyaikat. Másfelől az eseményt szép látogatószámmal zártuk, akik nemcsak nézelődtek, hanem vásároltak is. Az érdeklődők nagy része ki volt éhezve arra, hogy megnézzen egy ilyen kiállítást és lenyomatot kapjon a magyar műtárgypiac helyzetéről.
- Amikor pénteken végigsétáltam a kiállításon, láttam, hogy a műtárgyak és műalkotások nagy része már gazdát cserélt.
- A kiállítást megelőző szerda esti fogadáson rengeteg gyűjtő vett részt. A gyűjtők nagy része már itt lecsapott a kiszemelt műtárgyra és műalkotásra. Sok gyűjtő csütörtökön, a rendezvény első napján kilátogatott és vásárolt is. A legértékesebb műtárgyak szerdán és csütörtökön keltek el. Szombaton és vasárnap inkább a családok és érdeklődők látogatták a rendezvényt, akik szintén vásároltak, de kevésbé tudatos gyűjtők.

- Az Antik and Art Budapesten nagy hangsúlyt fektettetek az edukációra is. Mesélnél az előadásokról?
- A műgyűjtés generációkon átívelő, értékteremtő szerepére akartuk felhívni a figyelmet. Az előadások programját Serfőző Krisztina állította össze. Mivel az előadások témája izgalmas volt, így nemcsak a gyűjtők, hanem a téma iránt érdeklődők is élvezettel hallgatták az eladókat.
- Miben volt más az Antik and Art Budapest mint az Antik Enteriőr?
- Az első Antik Enteriőr kiállítást 1994-ben szerveztük meg, aki kiállítóként szerepelt ott és idén az Antik and Art Budapesten is részt vett azt mondta, hogy a hangulat szerencsére nem változott. Az látogatók izgatottan vásároltak, kötetlenül beszélgettek, érdeklődtek és szerencsére jól is érezték magukat.

- Lesz folytatása az Antik and Art Budapestnek?
- A II. Antik and Art Budapestet 2020. március 5. és 8. között rendezzük meg a Millenárison. A régi kiállítóink már vissza is jeleztek, hogy ezen az eseményen is részt vesznek. Jövőre a galériaszintet is megnyitjuk, így körülbelül 20 új galériának és régiségkereskedőnek tudunk még helyet biztosítani. A II. Antik and Art Budapesten 50-55 kiállító vesz majd részt. Ismét lesznek előadások, játszóház és étterem is települ ki a rendezvényre. Jövőre is szeretnénk jótékony eseményeket felkarolni. A rendezvény kiemelt partnere ismét a CIB Bank lesz. Lényegesen nagyobb összeget tudunk már a kiállítás reklámozására költeni, 25-30 millió forint értékben.
- Az Antik and Art Budapesten kívül készültök még más művészeti témájú rendezvénnyel?
- Idén november 27. és 29. között egy új kiállítással, az Antik Szalonnal készülünk. A többnapos eseménynek a Larus Rendezvényközpont ad helyet, itt 14 kiállítónk lesz. A kiállítók az Antik and Arton is szerepeltek, annyi a különbség, hogy itt inkább olyan galériák és régiségkereskedések állítanak ki, akiknek nincs aukciósházuk. A karácsony előtti időszakban így nekik is lesz egy eseményük, ahol bemutatkozhatnak a kínálatukkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Trump ledobta az atomot: hivatalosan is elismerheti Putyin egyik legfontosabb hódítását Ukrajnában

Humanoid robotok is rajthoz álltak a félmaratonon: videón a döbbenetes látvány

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Újra érkeznek csaló levelek az MVM-től
