Achim Heinfling, aki 2017 októbere óta irányítja a győri vállalatot, az Audi AG ingolstadti központját fogja vezetni. A helyére érkezik Alfons Dintner, aki szerint az Audi Hungaria Zrt. a konszern meghatározó oszlopa és azon fog dolgozni, hogy ezt a pozíciót a jövőben tovább erősítsék.
Az új igazgatósági elnök 1987-ben kezdte meg szakmai pályafutását az Audi AG-nál Ingolstadtban. 1998-ban átvette az Audi TT lakkozójának vezetését, majd 2001-ben az ingolstadti gyár teljes lakkozójának felelőse lett. E pozíciók mellett különböző tervezői és tanácsadói feladatokat látott el a Volkswagen konszernen belül, egyebek mellett a SEAT, a Volkswagen Dél-Afrika, a Bentley, a Lamborghini, valamint a FAW-Volkswagen vállalatoknál.
Kapcsolódó
2007-től az Audi AG brüsszeli gyárát vezette, 2011-től pedig a Volkswagen de Mexicó gyártásért felelős igazgatósági tagja lett, ahol csapatával különböző modellek gyártásfelfutását vitte sikerre. Emellett vezetése alatt nyitott meg a szintén mexikói silaoi motorgyár. 2014-ben nevezték ki az Audi Méxicó S.A. de C.V. ügyvezető igazgatójának. Idén került vissza Ingolstadtba, ahol az Audi AG előszéria központját vezette.
Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele tavaly 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2409 milliárd forint) csökkent 2017-hez képest. 2018-ban 1 millió 954 ezer 301 motort gyártottak, 10 864-gyel kevesebbet, mint 2017-ben, és százezer autó gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint 2017-ben.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket