Az MNB közleménye szerint a Mecsek a vizsgált egyéves időszakban nyújtott valamennyi fogyasztói kézizálog-kölcsönnél megsértette a thm-számítására vonatkozó rendelkezéseket. Nem vette figyelembe ugyanis a zálogtárgy kiváltásakor általa felszámított készpénz-szolgáltatási jutalékot, így ténylegesen a mutató jogszabályban rögzített felső korlátját meghaladó mértékkel szerződött a fogyasztókkal.
Az MNB megállapította, hogy a Zálog és Hitel Zrt. a vizsgált 32 hónapos időszakban a mutató mértékének meghatározásakor nem vette figyelembe az általa felszámított zálogosítási, valamint amortizációs díjat. A jegybank súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a társaság jogsértő gyakorlata az érintett ügyletek jelentős részénél a mutató maximumának számottevő mértékű túllépéséhez vezetett.
A két kézizálog-piaci szereplő egyrészt jogszabály által meg nem engedett árazást alkalmazott, másrészt sérült a fogyasztók azon joga is, hogy az adott termék más, versengő kézizálog-hiteltermékekkel összehasonlítható legyen - hangsúlyozta a jegybank.
Az MNB felhívta a Mecsek szövetkezetet és a Zálog és Hitel Zrt.-t a thm-számítására vonatkozó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására - áll a közleményben, amely szerint további kézizálog-hitelezőknél is vizsgálják a mutató jogszabályi megfelelőségét.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak