A három cég közül az egyik a Lokált és a 888.hu-t kiadó Modern Media Group (MMG), a másik kettő a Ridikül Magazin és a Ripost kiadója, amelyek egyenként 15-15 százalékos részesedést szerzett a szlovén Novatv24-ben. Arra, hogy több vállalkozáson keresztül intézzék a részesedés megszerzését azért volt szükség, mert a szlovén jogszabályok a 20 százalékot meghaladó akvizícióknál minisztériumi engedélyhez köti a beruházásokat - írja a Siol.
A csatorna a jobboldali konzervatív SDS (Slovenska Demokratska Stranka) párt baráti médiája. Az SDS jelenleg ellenzékben van, vezetője az a Janez Jansa, akivel Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2016-ban találkozott is. Jansa már korábban, a 2015-ös migrációs krízisben is kiállt a magyar kormányfő politikája mellett - emlékeztet az Átlátszó.
A Céginfo.hu adatai szerint a Modern Media Group tulajdonosa Győri Tibor és Habony Árpád. A cég tavalyi nettó árbevétele mintegy 804 millió forint volt, 204 millió forint mérleg szerinti eredmény mellett.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott