Virtuális közgyűlést tart az Alföldvíz Zrt., a cégtulajdonosok online szavazhatnak november 20-28. között a tavalyi mérlegről, amelyet az előző, szeptember végi közgyűlésen a tulajdonosok többségének tartózkodása miatt nem sikerült elfogadni, így nem hagyták jóvá a társaság anyagi helyzetének rendezését szolgáló, az alaptőke leszállítását kezdeményező javaslatot sem - írja az MTI.
A szeptemberben az orosházi önkormányzat honlapjára feltett előterjesztés szerint az Alföldvíz Zrt. 2019-es üzemi tevékenységének eredménye 647,8 millió forint veszteség; az adózott eredmény mínusz 2,7 milliárd forint. Jegyzett tőkéje 3,8 milliárd, saját tőkéje 1,7 milliárd, azaz a saját tőke a veszteség miatt az alaptőke kétharmadára csökkent, ami az alapszabályba és jogszabályba is ütközik.
Kapcsolódó
A 2020-as becslés szerint a saját tőke és az alaptőke aránya külső beavatkozás nélkül 15,7 százalékra csökkenne, ami "felveti már a hitelezői igények kielégítésének veszélyeztetését is" - írták az akkori előterjesztésben.
A szeptemberi közgyűlésen a cég emellett közölte, nem látnak más gazdasági megoldást a társaság tőkeszerkezeti egyensúlyának helyreállítására, mint a 3 milliárd 815 millió forintos alaptőke leszállítását 2 milliárd 564 millióval veszteségrendezés érdekében 1 milliárd 251 millió forintra. Emellett bevonták volna 555 darab, összesen 7 millió 770 ezer forint névértékű saját részvényüket; törzsrészvényüket pedig 9 ezer 400 forinttal 4 ezer 600 forintra csökkentették volna. "Ennek hiányában a táraság nem tudja teljesíteni a törvényes működés feltételeit" - írták az akkori előterjesztésben.
Az MTI információi szerint ezt a tulajdonosok nem támogatják, ám forrásuk nincs a cég pénzügyi egyensúlyának helyreállításához. Az Alföldvíz Zrt. idén januárban 1,713 milliárd forintos alaptőke-emelési kéréssel fordult a tulajdonos önkormányzatok felé a működéshez szükséges forrás megteremtése érdekében, ám a kérést forrás hiányában a tagok elutasították.
A társaságnál 2017 nyarán tervezték, hogy többségi állami tulajdonba kerülnek, ám az akkori, június végi közgyűlésen az állam részéről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. visszavonta 1 milliárd 700 millió forintos tőkeemelési szándékát, így nem változott a tulajdonosi szerkezet.
Az Alföldvíz Zrt. Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyékben, 131 településen lát el víziközmű szolgáltatási feladatokat, 541 ezer ember ellátását biztosítva. Legnagyobb tulajdonnal, 32,8 százalékkal Békéscsaba rendelkezik; az állami tulajdonrész 28 százalékos.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére